2009. július 3., péntek

Szocreál

C., a kisdobos, és B., az úttörő 1974 nyarán elmentek a magyar-jugoszláv határra gombát szedni.
Nem tudták, hogy a titóista partizánok még 1944-ben aláaknázták az egész környéket.
A szocialista realizmus mint a kor uralkodó stílusirányzata minden jegyét magán viselő tetkó C. és B. teste maradékát ábrázolja a detonációt követő tizedik másodpercben.
A hirtelen robbanás letépte C. és B. jobb és bal kezét amelyek röptükben egymásba gabalyodtak. A légnyomás következtében a két kézen található mind a tíz ujj deformálódott (vö. C. majomhüvelykké átlényegült nagyujjáról letört a köröm, gyűrűsujja pedig megnyúlt, miáltal ugyanolyan hosszú lett, mint a középső ujja, B. ujjai pedig kificamodtak), a kézfejekhez tartozó, az átlagosnál körülbelül háromszor rövidebb két alkarcsont pedig nagyjából két és három centiméterrel C. és B. csuklója fölött tört el. A két repülő kéz közt egy, a háromezer fokos tűzben kifehéredett, füstölgő sárga galóca látható.
A baleset következében elhunyt C., illetve B. NDK gyártmányú kisdobos- illetve úttörőnyakkendője az ábra tanúsága szerint, valószínűleg strapabíró anyaguknak (99% akril (?)) köszönhetően tökéletesen épen maradtak, de az is lehet, hogy Bonnie és Clyde jobb- illetve bal keze az a Louisianában 1934-ben rájuk leadott golyózápor közepette, ismeretlen okokból NDK gyártmányú kisdobos- illetve úttörőnyakkendővel a csuklójukon.

Photobucket
Comments
3 Comments
Facebook Comments by Blogger Widgets

3 megjegyzés:

  1. A harmadik kézen meg fogadjunk egy zöld 'A' van... :)

    VálaszTörlés
  2. Az ötlet nem rossz, csupán a kivitelezés hagy maga után némi kivetnivalót...

    VálaszTörlés